A mobilok evolúciója 3. rész - A jövő telefonja

Az első részben írtunk pár sort arról, hogy milyen telefonok voltak az ezredforduló környékén, majd a második részben kifejtettük, mekkora változást okozott az Apple a mobil piacon egy pillanat alatt.
Nézzük, mit tartogat számunkra a jövő ezen a téren.
Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a két gigavállalat (Google és Apple) senki nem tudta felvenni a versenyt.
Kivéve az elmúlt évezred legnagyobb szoftveróriását: a Microsoftot.
Látva a konkurensek sikerét, szinte vérszemet kapva kezdte el a saját, eredetileg PC-re fejlesztett operációs rendszerét átalakítani, hogy Windows Phone néven kiadhassák a mobiltelefonjukat, és átvegyék a vezető szerepet a piacon.
2013-ban végleg lecserélték a Symbiant a Windows Phone-ra. Kiderült: ez sem volt jó döntés. Üzleti számításaik nem jöttek be, így 2017-ben befejezték a Windows 10 Mobile támogatását, ezzel haláldöfést adva a Windows Phone-nak.
Ez alatt a bő 10 év alatt mindenki az Apple által jól eltalált formát másolta, és fejlesztette, hiszen ez nagyon bevált az embereknek. Egy nagy, könnyen kezelhető képernyő, logikus ikon és widget használat, később a ki- és be kapcsoló, illetve a hangerő változtató gombokat leszámítva teljesen el is hagyják a fizikai gombokat.
Ez a 10 év sokat foglal magába: A telefonok alakja sztenderdizálódott, de belülről rengeteget fejlődtek. Ujjlenyomat olvasó, arcfelismerés, többérintős gesztusok, sőt, még a fényképezők, és kamerák piacát is letarolta ez az iparág. Hiszen ki hurcolna magával fényképezőgépet, amikor ott a telefonja? Könnyű kezelni, azonnal látható, szerkeszthető és megosztható a fotó.
A mobilinternet elterjedésével a folyamatos online jelenlét, a közösségi élmény, a bárhol, és bármikor elérhető végtelen informáicó elvezetett oda, hogy ma már a készülékeink szinte hozzánk nőttek, el sem merünk indulni nélkülük otthonról.
Hová lehet ezt még fokozni? Mit hoz a jövő?
Gyakran hallani híreket arról, hogy holografikus megjelenítésen, vagy hajlítható, hajtogatható kijelzőkön dolgoznak.
Meglátásunk szerint az igazi paradigmaváltás a közvetlen agy-gép interfész megjelenésében fog testet ölteni.
2017-ben Elon Musk bejelentette, hogy az agyat összeköti a gépekkel, amivel a mesterséges, és az emberi intelligenciát hozza szimbiózisba. Tavaly már sikeresen kísérleteztek egerekkel.
A jövőben valószínűleg erre számíthatunk, a fizikai telefonokat fel fogja váltani a "testbe épített telefon", amelynek valószínűleg más nevet is fognak adni. Ezt a technikát már régóta alkalmazzák, pl. a pacemakerek is ilyen testbe ültetett gépek.
Az agyi neuronhálózat és a gépek összekötésén lázasan dolgoznak, és a siker már csak idő kérdése. Más kérdés, hogy a jogi szabályozás tudja-e megfelelő ütembe követni ezt az előrelépést, és egyáltalán fogják-e engedélyezni, vagy úgy járnak, mint ahogy a drónok, vagy az önvezető autók.
Ti várjátok már, hogy belépjünk ebbe a korszakba? Számunkra ez egy kicsit ijesztő.
A cikk forrása: Scamius